Pórul járhat Pogány Induló – komolyan befenyítette a kábítószerügyi kormánybiztos

2025. május 27. 14:31

„A méregterjesztők mellett a mérgező agymosást végzők is számoljanak a következményekkel!” – fogalmazott Horváth László közösségi oldalán.

2025. május 27. 14:31
null

A nemrég Szegeden magából kikelve balhézó fiatal rapperről, Pogány Indulóról osztott meg két bejegyzést is a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos. Horváth László ezek egyikében arra a koncertfelvételre reagált, melyben a rapper arról beszélt, hogy „sz*rik az új törvényre”, és provokatív módon azt a kérdést tette fel a közönségének – ahogy fogalmazott, „úgy, hogy rendőr meg ne hallja” – 

szívtatok ma rendesen?

Erre a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos azt írta: „a tehetség ajándék. A népszerűség viszont felelősség is”

Aki visszaél a népszerűséggel, és drogmarketingre használja, az kárt okoz és bűnt követ el, mert egy roncs élet felé tereli a fiatalokat

– húzta alá.

Első posztját Horváth azzal zárta, hogy Pogány kijelentése „már nem művészi szabadság, sokkal inkább bűnrészesség”.

 

Majd az első bejegyzés után alig két órával újabb üzenetet küldött az előadónak. Ebben azt írta, „a népszerűség nem felmentés, sőt”. Majd azzal folytatta, „a kábítószer-prevenció eszközeit és eredményességét fejleszteni kell, de egyúttal a megelőzéssel ellentétes szándékoknak és üzeneteknek is megálljt kell parancsolni”.

A kormánybiztos ebben a posztjában azt is leszögezte, hogy 

a méregterjesztők mellett a mérgező agymosást végzők is számoljanak a következményekkel!”

Utóbbi bejegyzéséhez egy fotót is csatolt, melyre az a felirat került, hogy „a drogmarketinges színpadfényben és lájktengerben népszerűsíti a használatot, közben a terjesztő félhomályban keresi a pénzt. Számomra bűntársak mindketten”.

Nyitókép: Képernyőfotó

***

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigicigi
2025. május 29. 11:30 Szerkesztve
Addig amíg itthon egyedül nyugiban akarok beállni, mint a gerely, és a sok koszos alkoholista meg randalírozik az utcán, addig takarodjatok a jó kurva anyátokba, libasorba, "szak" "értőstül", törvény fosóstul, hathatóságostul, a nem létező statisztikáitokkal, meg a mariuhuána nem létező káros hatásaival az élen ! A jó kurva anyátoknak osszátok az észt, meg dirigáljatok, hogy mit csináljon, meg mit ne csináljon magával otthon !
rizotto
2025. május 28. 20:43
"metálgitár->tapsifules Mert különben mi lesz, elvtárs?" Ezeket fanatizálja fosospeti a fenyegető szövegeivel. Ezek elhiszik, hogy most már rendőrök, ügyészek és bírók mind összecsinálták magukat, mert a pitipeti megfenyegette őket. Nagy pofáraesés lesz nekik, amikor mégis bekasztnizzák őket a rendőrök az elkövetett bűncselekmények miatt. A poloska már nem lesz ott mellettük, azt védi a mentelmi jog. Na, meg a gazdája Manfred Weber.
rizotto
2025. május 28. 20:30
"kabelfeszulet->nemecsek-3 Csakazértis füvet fogunk szívni, ti meg nyeljétek be a faszt" Tedd azt, ahhoz való eszed van csak. Meg az útszéli stílushoz. Veletek akar a pitipeti egy másik világot építeni. Még nem árulta el mit akar, de ha ilyenek a követői, attól Isten mentse meg Magyarországot.
2025. május 28. 20:18 Szerkesztve
"tapsifules Nagyon jó! Még sok ilyet! Biztosan népszerű lesz, hogy egy vén fasz pártfunkci papol a fiataloknak arról, hogy pálinkázzanak inkább." Ennek a faszkalapnak sem megy az értő olvasás. Nem kellene olyat tulajdonítani másnak, amit az nem mondott. Miért kellene pálinkázni? Vagy hallucinál a szerhasználó? Íme a nejlonmessiás követője, az agyhalott!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!